Indulás
2026.08.30-án vasárnap reggel a Tuzsér-Kisvárdai körzetből négyen indultunk útnak, hogy találkozzunk a határ másik oldalán, Kárpátalján a Zápszonyi Baptista Gyülekezet tagjaival. Mind a négyen (Tóth Krisztián lelkipásztor, Kántor Zoli bácsi, Vincze János és én, Pálykáné Angi) az Úrtól kaptunk elhívást erre az útra.
Az indulást imádsággal kezdtük meg, de az itthon maradt gyülekezet tagjai is imádkoztak értünk. Nagy izgalommal léptük át a magyar-ukrán határt, és folytattuk utunkat Kisdobronyon át Zápszony felé.
A határon túl
Megérkezve, az ottani lelkipásztor, Nagy-Kasza Dániel és felesége, Lona, nagy-nagy szeretettel vártak bennünket. Erre a napra négy gyülekezet testvérei (Zápszony, Beregszász, Gut és Kisdobrony) családi napot szerveztek.
Az ottani szolgálatunk közös beszélgetéssel, ismerkedéssel vette kezdetét. A háború miatt a főleg nőkből és gyerekekből álló gyülekezet nagy nyitottsággal és Isten igéje iránti szomjúsággal fogadott minket. Hamar rájöttünk, hogy testvérek között vagyunk, amiért nagyon hálásak voltunk. Felszabadító volt a testvérekkel való találkozás, a gyerekekkel való közös társasjátékozás, aztán a közös dicsőítés, amelyben ráhangolódhattunk Isten igéjére.
Oltalom
Lelkipásztorunk, Tóth Krisztián a 46. és 25. zsoltár verseit olvasta fel az istentisztelet kezdetéül, és arról tanított bennünket, hogy
Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.
Az istentisztelet után mind a hárman bizonyságot tehettünk Isten kegyelméről és szeretetéről az életünkben.
A nap közös ebéddel folytatódott, valamint jó hangulatú, őszinte beszélgetésekkel. Sok mindent megtudhattunk arról, hogy hogyan is élnek a háború kitörése óta az emberek, mi az, ami az igazi nehézség az életükben. De nagyon sok bizonyságot hallhattunk arról is, hogy mennyire Istenben bíznak, hogy hogyan őrizte meg őket és családtagjaikat is mindezideig az Úr.
A délutánban lehetőség nyílt a gyerekek felé való szolgálatra. Huncut szemeket és nyitott szíveket láttam bennük. Játszottunk, énekeltünk és rajzoltunk is. Isten áldásában telt ez a kis idő is.
Majd kezdetét vette a közös búcsú. Olyan érzésünk lett a nap végére, mintha mindig is ismertük volna a testvéreket, nem voltak már idegenek. Meghallgattuk a személyes élettörténetüket, és Isten közel hozta őket hozzánk.
Fájó szívvel búcsúztunk el tőlük, de abban a reményben, hogy még találkozhatunk!
Kisvárda, 2026.08.30.
Pálykáné Balogh Angéla
